A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pókok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pókok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 9., csütörtök

Tavaszi égerláp

Nem messze Balassagyarmattól találjuk a Nyírjes tavakat. A hét halastótól nyugatra található egy Égerláp, mely már az 1. sz. tó északi részénél elkezdődik. Mivel már március vége fele jártunk és szép volt az idő, Krisztivel kilátogattunk, hogy megnézzük, hogyan áll a kis tó melletti mocsár. 


A kis mocsár már javában készült a tavaszra. A talaj egészen nedves volt, és kis patakok szelték át keresztül-kasul a területet. Elég nehéz volt közlekedni közöttük, így nem is mentünk be túl mélyen a területre, gyakorlatilag csak a tó melletti úttól néhány tíz méterre csámborogtunk.
A nyírjesi tavak mellett lévő égerláp.
A nyírjesi tavak mellett lévő égerláp.
Itt-ott megjelentek már a tavaszi virágok. Elvétve észrevettünk mocsári gólyahírt. Tavaly jóval többet találtunk ebből az illusztris sárga lápi növényből. Remélhetőleg, ha kicsit melegszik az idő, a többiek is előbújnak.
Mocsári gólyahír (Caltha palustris)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Mocsári gólyahír (Caltha palustris)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Salátaboglárkából jóval többet láttunk. Virágzás előtt gyűjtött zsenge levelei és virágai is ehetők, megvastagodott gyökerei pedig szemölcs kezelésére használhatók.
Salátaboglárka (Ranunculus ficaria)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Salátaboglárka (Ranunculus ficaria)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Hiába március vége volt, már megjelentek az első gombák is. A piros csészegomba ez egyik legkorábban megjelenő gomba. Ehető, de íze jellegtelen.
Piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Az avar is életre kelt már. Számos szaladgáló farkaspók közül kitűnt méretével egy csodáspók.
Csodáspók (Pisaura mirabilis), nőstény
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Csodáspók (Pisaura mirabilis), nőstény
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
És ez még nem volt minden. Tudtom nélkül ugyanis magammal hoztam egy kelletlen potyautast is. De erről majd egy következő bejegyzésben...

2014. december 3., szerda

Újabb kaszás: Leiobunum rupestre

A Zemplénben túrázva akadt meg a szemem ezen a kis "apróságon". Éppen ásványokat keresgéltem az útbevágásban, amikor ez a kis pók átgaloppozott előttem irdatlan hosszú lábain. A Leiobunum rupestre a kaszáspókok rendjébe tartozik. Az állat teste néhány milliméter hosszú (nőstény: 5,5-6,5 mm; hím: 3,6-4,4 mm1), lábai viszont rendkívül hosszúak, akár a hat és fél centis hosszúságot1 is elérhetik. A Komlóska községtől néhány kilométerre lévő  Tölgyes bércen talált példány egy hím volt.





Leiobunum rupestre, hím
Komlóska, 2014. október
Leiobunum rupestre, hím
Komlóska, 2014. október
Leiobunum rupestre, hím
Komlóska, 2014. október
Leiobunum rupestre, hím
Komlóska, 2014. október

2014. november 23., vasárnap

Réti keresztespók

Bringázás közben, Debrecen határában leszálltam kicsit szöcskézni az egyik út menti dudvásban, és ott leltem rá erre a kis szépségre, a réti keresztespókra (Mangora acalypha). Igen gyakori pókunk, mégis ritkán kerül szem elé, mert a keresztespókokhoz képest szokatlanul parányi méretekkel rendelkezik. A nőstények 5-6 mm-es testhosszt érnek el, a hímek ennek kb. a felét. Fehér alapon citromsárga-fekete foltos potroháról könnyen felismerhető, más pókkal nem lehet összetéveszteni. Megfigyeléséhez ajánlott a kézi nagyító.

Réti keresztespók (Mangora acalypha)
Debrecen, 2014. augusztus
Réti keresztespók (Mangora acalypha)
Debrecen, 2014. augusztus
Réti keresztespók (Mangora acalypha)
Debrecen, 2014. augusztus

2014. október 17., péntek

Bükki barlangolás IV.: Takácspók

Barlangok és hűvös pincék lakója a takácspók (Nesticus cellulanus), mely családjának, a takácspókoknak egyetlen hazai képviselője. Nem túl nagy méretű pók, teste 4-5 mm hosszú, mintázatáról könnyen fel lehet ismerni. Érdemes egy pár szót ejteni a takácspók hálójáról is. Nem kerekhálót sző, hanem egy elsőre kuszának tűnő, laza szerkezetű csapdát. Lentebb láthattok róla egy vázlatot is. A csapda úgy működik, hogy a pók a háló felső részén várakozik, míg az alsó szálak, az ún. lépesvessző-szálak ragadós cseppekkel várnak a prédára. Amikor egy kis ízeltlábú beleragad a cseppbe, vergődésével eltépi a szálat, és a rugalmas szál felrántja azt a talajról. Az így megfogott ízeltlábú már könnyű prédája a póknak. A háló hatékonysága főként attól függ, hogy a pók milyen jól választja meg annak helyét[1].

Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
A takácspók hálójának vázlata

Nemsokkal később ismét felkerestük a Kecske-lyukat, és készítettem még néhány képet:

Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Takácspók (Nesticus cellulanus)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember

Irodalom:
1. Szinterár Csaba: Pókok. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006.

2014. október 16., csütörtök

Bükki barlangolás III.: A rejtett keresztespók

Másik, barlangokban élő pókunk a rejtett keresztespók (Metellina merianae). A barlangi keresztespók (Meta menardi, lásd: Bükki barlangolás II.: A barlangi keresztespók) rokona, vagyis az állaspókokhoz tartozik. Méretét tekintve nincs olyan impozáns, mint rokona, de fejtorának és potrohának mintázottsága igen szemrevalóvá teszi.




Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus

Nemsokkal később ismét felkerestük a Kecske-lyukat, és készítettem még néhány képet:

Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Rejtett keresztespók (Metellina merianae)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember

2014. október 15., szerda

Bükki barlangolás II.: A barlangi keresztespók - update

Egy újabb túránk alkalmával az eső bezavart bennünket a Kecske-lyukba, és mivel az idő semmi jelét nem mutatta annak, hogy jobbra szeretne fordulni, így fotózással töltöttük az időt. Ismét pókok is kerültek terítékre, így a barlangi keresztespók (Meta menardi) egy példánya is. 




Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. szeptember

2014. szeptember 14., vasárnap

Bükki barlangolás II.: A barlangi keresztespók

A barlangok bejáratánál rendszerint gazdag élővilágot lehet találni (persze ez nagyban függ a barlangtól is). Olyan részeken, melyek kevésbé háborgatottak, nem nehéz méretes pókokra lelni. Ezek közül talán az egyik legimpozánsabb a barlangi keresztespók (Meta menardi), méretesebb egyedeinek a teste a másfél centit, lábaival együtt pedig az öt centis hosszt is elérhetik. A barlangi keresztespók nevével ellentétben nem a keresztespókok közé, hanem az állaspókok közé tartozik. Barlangi gerinctelenekkel táplálkozik, és a legtöbb hazai pókkal ellentétben akár a három éves kort is elérhetik.

Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Frissen kelt egyedek, a kokon maradékán
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Petéket rejtő kokon
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Büdös-pest, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus
Barlangi keresztespók (Meta menardi)
Kecske-lyuk, Bükk, 2014. augusztus