A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyarország állatvilága. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyarország állatvilága. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 4., szerda

Egy feliratos lepke - a gammabagoly

Nagyon könnyen felismerhető lepkéink egyike, hiszen ha a lepke szárnyán felismeritek a görög kis írott gamma betűre hajazó mintát, akkor jó eséllyel a bammabagollyal (Autographa gamma, nevezik még gammalepkének, esetleg gamma-bagolylepkének vagy ezüstgammás aranybagolynak) találkoztatok. A gammalepke vonuló lepkefaj, tavasszal kezdődik a rajzása, és fokozatosan vonul észak felé. A vonulás közben folyamatosan szaporodik és az utódok folytatják az utat.  Persze ez nem mehet a végtelenségig, az ősz beköszöntével a legtöbben elpusztulnak, hiszen nem  bírják az északi hideget. A faj átteleléséről az ősszel délre vándorló példányok gondoskodnak majd. Hernyója falánk, és nem veti meg a haszonnövényeinket sem, így kártevőnek számít. 

gammabagoly
 (Autographa gamma)
Nyírjes-tavak, 2015. augusztus
gammabagoly
(Autographa gamma)
Nyírjes-tavak, 2015. augusztus
gammabagoly
(Autographa gamma)
Nyírjes-tavak, 2015. augusztus
gammabagoly mintája
(Autographa gamma)
Nyírjes-tavak, 2015. augusztus
gammabagoly feje
(Autographa gamma)
Nyírjes-tavak, 2015. augusztus
gammabagoly
(Autographa gamma)
Nyírjes-tavak, 2015. augusztus

2015. október 31., szombat

Érzelmes lódarazsak

A lódarázstól (Vespa crabro) mindenki joggal tart, hiszen Magyarország egyik legnagyobb és talán legkellemetlenebb szúrású darazsa. Félelmetes ragadozók hírében állnak és méhkolóniákban is képesek jelentős károkat okozni, mellyel - a több más darázshoz hasonlóan - kivívták a méhészek rosszallását. Ezek alapján joggal feltételezhetné az ember, hogy ezeknek a rovaroknak nem nagyon kenyerük a béke, de ez nem így van. Egy késő nyári délutánon találtam két lódarazsat egy körtén, akik hmmm.... hogy is mondjam, nem úgy viselkedtek, mint az ember úgy megszokta a rovaroktól, hanem összekapaszkodva csőröztek. És nem siették el a dolgot, hiszen az "aktus" több percig tartott. Az egyik rovarokkal foglalkozó Facebook csoportban igen izgalmas és hosszas diszkusszió alakult ki, hogy mi is történhetett, és végül két lehetőség maradt csak: vagy egymást táplálják (trophaxallis: amikor egy kolónián belül a tagok folyadékot vagy ételt adnak át egymásnak) vagy pedig nézeteltérésüket tárgyalják meg (pl. hogy melyik kolóniáé legyen a terület körtéstől). Végül is részemről a tárgyalás mellett tettem le a voksomat, mert a darazsak szájszerve között semmilyen anyagot nem láttam, másrészt meg mi értelme lenne ételen osztozkodni egy szép nagy érett körtén. Természetesen, ha tárgyalásról beszélünk, akkor annak része lehet az erőfitogtatás is, mely biztosítja, hogy a két egyed érdemi harc nélkül, de eredményesen eldönthesse a nézeteltérését. Summa summarum, ha egy ilyen agresszív hírű faj, ilyen békésen képes elintézni vitás ügyeit, akkor van mit tanulnunk tőlük.

Lódarázs (Vespa crabro)
Balassagyarmat, 2015. augusztus
Lódarázs (Vespa crabro)
Balassagyarmat, 2015. augusztus
Lódarázs (Vespa crabro)
Balassagyarmat, 2015. augusztus
Lódarázs (Vespa crabro)
Balassagyarmat, 2015. augusztus
Lódarázs (Vespa crabro)
Balassagyarmat, 2015. augusztus

2015. augusztus 8., szombat

Pókhálóslepke - A kétszínű lepke

Ismét egy elég "közönséges", de annál szebb lepkét szeretnék nektek bemutatni. A pókhálóslepkével (Araschnia levana) lépten-nyomon összefuthatunk, szinte mindenhol megtalálható ligetesebb erőkben és mezőkön egyaránt.  Amiért érdekes, az a kinézete az év különböző szakaszaiban. 
A pókhálós lepkének akár három nemzedéke is felnő egy év alatt. Az első nemzedék  (április-május) szárnyának alapszíne vörös, míg a második nemzedék (június-július) szárnyában egész kevés vöröset találunk és inkább a barna dominál, a harmadik nemzedék (augusztus-szeptember) pedig még sötétebb színezetű, vörös szinte nincs is benne. Ezt a jelenséget szezonális dimorfizmusnak nevezzük. Ez a különbség a pókhálóslepke esetében annyira szembetűnő, hogy eleinte két külön fajnak írták le a két nemzedéket. 

Pókhálóslepke (Araschnia levana f. levana)
 első nemzedék, nőstény
Fancsikai-tavak, 2015. április
Pókhálóslepke (Araschnia levana f. levana)
első nemzedék, nőstény
Fancsikai-tavak, 2015. április
Pókhálóslepke (Araschnia levana f. levana)
első nemzedék, nőstény
Fancsikai-tavak, 2015. április
Pókhálóslepke (Araschnia levana f. prorsa)
második nemzedék
Nyírjes-tavak, 2015. április
Pókhálóslepke (Araschnia levana f. prorsa)
második nemzedék
Nyírjes-tavak, 2015. április
És végül lássuk a két nemzedéket egymás mellet:

2015. július 19., vasárnap

A zöld gyík

Már olvashattatok a zöld gyíkról (Lacerta viridisitt a blogon, most viszont szeretnék veletek néhány portrét megosztani. Tavasszal Észak-Magyarországon túráztunk, amikor sikerült egy fiatal nősténnyel, majd nem sokkal később egy hímmel összetalálkoznunk. A hímek könnyen megismerhetők, főleg nászidőszakban, mert ekkor fejük intenzív kék színben pompázik. A zöld gyík, Magyarország összes hüllőjéhez hasonlóan védett, eszmei értéke 25 000 Ft.

Zöld gyík (Lacerta viridis), nőstény
Szandavár, 2015. április
Zöld gyík (Lacerta viridis), nőstény
Szandavár, 2015. április
Zöld gyík (Lacerta viridis), hím
Nyírjes-tavak, 2015. május
Zöld gyík (Lacerta viridis), hím
Nyírjes-tavak, 2015. május
Zöld gyík (Lacerta viridis), hím
Nyírjes-tavak, 2015. május
Zöld gyík (Lacerta viridis), hím
Nyírjes-tavak, 2015. május
Zöld gyík (Lacerta viridis), hím
Nyírjes-tavak, 2015. május
Zöld gyík (Lacerta viridis), hím
Nyírjes-tavak, 2015. május

2015. május 26., kedd

Mutasd a nyelved, megmondom ki vagy

Mostohán elbánt a természet a lábatlan gyíkkal (Anguis fragilis). Gyíknak túl kígyó, kígyónak túl gyík. Komolyra fordítva a szót viszont, úgy gondolom, hogy Magyarország egyik talán legszebb állatát sikerült lencsevégre kapnom (engem legalábbis teljesen lenyűgözött). Egy durván 30 cm hosszú, kígyóra hajazó állat, mely a turistaút közepén sütkérezik, semmiképp sem mindennapi látvány...

A lábatlan gyík (törékeny gyíknak vagy kuszmának is hívják), lévén nincsenek végtagjai, igen csak hasonlít egy kígyóra, 40-50 cm hosszúra is megnőhet. Fejformája, tompább farka alapján könnyen megkülönböztethető a kígyóktól. Mozgása lassú, így táplálékát is ennek megfelelően választja ki, főként gilisztákkal és meztelen csigákkal táplálkozik. 
Lábatlan gyík (Anguis fragilis), hím
Lillafüred, 2015. május
Ennek a példánynak a hátát csodálatos kék foltok díszítették, így feltehetően a Anguis fragilis colchicus alfajjal sikerült találkoznom.
Lábatlan gyík (Anguis fragilis), hím
Lillafüred, 2015. május
Lábatlan gyík (Anguis fragilis), hím
Lillafüred, 2015. május
Lábatlan gyík (Anguis fragilis), hím
Lillafüred, 2015. május
Lábatlan gyík (Anguis fragilis), hím
Lillafüred, 2015. május
Megosztok veletek egy biztos módszert, mellyel megkülönböztethetitek a lábatlan gyíkot a kígyóktól és siklóktól. Mindkét csoport a nyelvüket öltögetve szaglászik. Ha megnézitek a lenti két képet a lábatlan gyíkról és a vízisiklóról, jól láthatjátok, hogy míg a lábatlan gyíknak ki kell nyitnia a száját, ahhoz, hogy kiöltse a nyelvét, addig a vízisiklónak nem. A kígyók csukott szájjal is képesek nyelvet ölteni.     
Lábatlan gyík (Anguis fragilis), hím
Lillafüred, 2015. május
Vízisikló (Natrix natrix)
Balassagyarmat, 2014. május
A lábatlan gyík Magyarország összes hüllőjéhez hasonlóan védett. Eszmei értéke 10 000 Ft.

2015. május 25., hétfő

A mikroszkóp alatt II. - Véglények

Engedjétek meg, hogy itt a Pallas Nagy Lexikonából idézzek: "A felsőbbrendű állatok és növények oly élesen kirívó jellemekben különböznek egymástól, hogy a két szerves ország alakjainak egymással való összetévesztése a szervezetek felsőbb fokán merőben lehetetlen s a felsőbbrendű állatot és növényt a természettudományokban teljesen járatlan is megkülönbözteti egymástól. Egészen másképpen áll a dolog a puszta szemmel nem látható parányi lényekkel, amelyeknek valamennyi alakját a legképzettebb természettudós sem képes határozottan egy egyik vagy másik szerves országba beosztani, mert az állati és növényi jegyek a legalsóbb élő lények körében elmosódva mennek át egymásba." Forrás: Kislexikon.

Ahhoz, hogy ilyen véglényekkel találkozzunk, nem kell mást tennünk, mint hogy keressünk egy állott pocsolyát, és néhány csepp vizet cseppentsünk belőle egy tárgylemezre, majd azt a mikroszkóp alatt megnézzük. Látni fogjuk, hogy igen nagy a nyüzsgés benne, számos egysejtű vagy régiesebb nevén véglény mocorog.
Nem nehéz amőbát találni az ilyen állott vizekben. Formátlan, vagyis inkább folyamatosan változó formájú sejtjeiről könnyű megismerni.
Kisebb amőba
Debrecen, 2015. április

Mozgása viszonylag lassú, állábait nyújtogatva mozog a felületen, és keresi a táplálékául szolgáló részecskéket, melyet gyakorlatilag körbefolyva bekebelez.

Természetesen mindenre rá lehet tenni egy lapáttal. Egy kis izopropanollal elvileg le lehet lassítani az amőbánál jóval gyorsabb parányok mozgását. Hát az izopropanol hozzáadása után nem találtam mást csak ezt a másik amőbát. Azért rajta már látszik, hogy nem teljesen ép a mozgása.

Ha már a gyors parányoknál járunk... Itt van például a papucsállatka (Paramecium). Egyértelműen az egyik legcukibb egysejtű. Méretét tekintve igen nagy, akár a 350 µm méretet is elérhet (ez több, mint egy negyed mm), mozgása, pedig, mint ahogy azt a videón is láthatjátok, egészen gyors. 

A papucsállatka kisebb részecskékkel, baktériumokkal táplálkozik. Ezekből bőségesen akad a szerves törmelék között, így ez a két példány is szívesen tölti idejét ott.

A harangállatkák (Vorticella) is igen gyakori és nagyon látványos kis lények. Könnyen felismerhetők hosszú kocsányon lévő testükről, melyen egy csillókoszorú segítségével keveri a vizet, és veszi fel a táplálékául szolgáló részecskéket. A kocsány igen gyors összehúzódásra képes, ezzel egy szempillantás alatt fedezékbe vonja az állatot. 

Ezen a nagyobb nagyítással készült videón jól látható, ahogy egy, a harangállatkához hasonló apróság (szájkoszorús csillós - Opercularia),  egy harmonikamoszatot (Scenedesmus) forgat a csillóival. Emellett jól megfigyelhető az lüktető-üregecske, mellyel az állat a feleslegesen testébe került vizet távolítja el.

A következő felvételen a lüktető-üregecske működése mellett nagyon szépen látszik, hogy az állat kocsánya hirtelen összehúzódik, majd ismét kinyúlik. Amikor az állat összehúzza magát, bevonja a csillóit, majd amikor ismét kinyújtózik, újra kinyitja őket, és tovább folytatja a víz szűrögetését.

És végül, de nem utolsó sorban következzen egy olyan állat, ami nem egysejtű, de szintén nagyon apró. A kerekesférgek (Rotifera, Gnathifera vagy Rotatoria) a laposférgek csoportjába tartozó kis élőlények. Méretük 0,1-1 mm között változik. A fejükön lévő kerékszerv segítségével szűrik ki a vízből a táplálékukat. Erről a szervről egyébként nagyon könnyen felismerhetők.  

2015. április 13., hétfő

Poszméh potyautasokkal

Még az Égerlápban tett látogatásom után szórakoztam egy kicsit a kertben lévő éppen virágzó, barkás fűzfánál, melyet igen gazdagon dongtak a méhek. Több fotót is csináltam egy földi poszméhről, és csak így utólag megnézve láttam, hogy nem volt egyedül. A tora elülső részén, a feje mögött számos kis atka látható, melyek fajtól függően vagy csak vitetik magukat a poszméhekkel, és az üregükben lévő mézzel és nektárral táplálkoznak, vagy pedig valódi parazita módjára élősködnek a poszméh testnedvein.

Parazitákkal fertőzött földi poszméh (Bombus terrestris)
Balassagyarmat, 2015. március
Parazitákkal fertőzött földi poszméh (Bombus terrestris)
Balassagyarmat, 2015. március

2015. április 9., csütörtök

Tavaszi égerláp

Nem messze Balassagyarmattól találjuk a Nyírjes tavakat. A hét halastótól nyugatra található egy Égerláp, mely már az 1. sz. tó északi részénél elkezdődik. Mivel már március vége fele jártunk és szép volt az idő, Krisztivel kilátogattunk, hogy megnézzük, hogyan áll a kis tó melletti mocsár. 


A kis mocsár már javában készült a tavaszra. A talaj egészen nedves volt, és kis patakok szelték át keresztül-kasul a területet. Elég nehéz volt közlekedni közöttük, így nem is mentünk be túl mélyen a területre, gyakorlatilag csak a tó melletti úttól néhány tíz méterre csámborogtunk.
A nyírjesi tavak mellett lévő égerláp.
A nyírjesi tavak mellett lévő égerláp.
Itt-ott megjelentek már a tavaszi virágok. Elvétve észrevettünk mocsári gólyahírt. Tavaly jóval többet találtunk ebből az illusztris sárga lápi növényből. Remélhetőleg, ha kicsit melegszik az idő, a többiek is előbújnak.
Mocsári gólyahír (Caltha palustris)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Mocsári gólyahír (Caltha palustris)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Salátaboglárkából jóval többet láttunk. Virágzás előtt gyűjtött zsenge levelei és virágai is ehetők, megvastagodott gyökerei pedig szemölcs kezelésére használhatók.
Salátaboglárka (Ranunculus ficaria)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Salátaboglárka (Ranunculus ficaria)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Hiába március vége volt, már megjelentek az első gombák is. A piros csészegomba ez egyik legkorábban megjelenő gomba. Ehető, de íze jellegtelen.
Piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea)
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Az avar is életre kelt már. Számos szaladgáló farkaspók közül kitűnt méretével egy csodáspók.
Csodáspók (Pisaura mirabilis), nőstény
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
Csodáspók (Pisaura mirabilis), nőstény
Balassagyarmat, Nyírjes-tavak, 2015. március
És ez még nem volt minden. Tudtom nélkül ugyanis magammal hoztam egy kelletlen potyautast is. De erről majd egy következő bejegyzésben...